Őrszem

Itt vagyok ragyogok…

Egy ideig nem írtam, ennek több oka is volt, amit nem kezdek el ecsetelni mivel nem mindegyik ok érdekes vagy publikus. Ebben a rövid irományban azt szeretném dokumentálni a  História blogon, ami már múltkor is megfogalmazódott bennem és szembe is jött velem többször,több helyen… riport, könyv, reklám formájában is.

‘Hétköznapi hősök vagyunk mindannyian.’

Ez a mondat, szép szlogen lenne az. Személy szerint a  húzós, mégis szép napok után annak tartom magam. Teszem a dolgom mindennap. Persze napra válogatja milyen intenzitással, temperamentummal, milyen minőségben. Ám a szándék a fontos! Ha élhetek egy kis közhellyel.

Alanyaim általában: Szeretteim, gyerekek, utca emberei.

Testet öltött hősiesség a tél búcsúztatásán: Bölcsődei farsang volt pár hete. Na milyen maskarát öltöttem magamra? Persze klasszikus nem 21. századi hős voltam, hűen magamhoz, de abszolút passzol a témához: ANGYAL. Aprócska társaságom méltányolta szárnyaimat: húzták-vonták, simogatták, nevették, ölelték szárnyaimat. (Hmmm… Így van ez a mindennapokban is, szárny nélkül, jómagammal.)

Nem direkt választottam ezt a szerepet, gondolom a tudatalattimban (?!) motoszkálhatott ez a mondat jelmez vásárlás közben… Kipróbáltam milyen ha a gúnyám is illik a bennem motoszkáló mottó(m)hoz.

A szárnyat pár óra után levettem, eltettem. A “szerepet” továbbra is próbálom megtartani!