Ma éjszaka/hajnalban kedvemre való álmom volt, ami nálam, ki jól ismer jól tudja, hogy eléggé ritka. Szépség és a szörnyeteg szerű mesét nézhettem, hallgathattam lelki szemeimmel, füleimmel népmesei változatban. Folytatva a szálat… reggel első ténykedéseim között volt, hogy olvastam egy balladát a hűséges madárkáról. Édes keserű vasárnap reggelek! A hétnek a vége, valami másnak is talán a lezárását hozza.
Tegnap erdőt is jártunk… varázslatos órák voltak. Átvághatatlan nádasok, csillogó vizű ér, a barna avar ropogása a lábunk alatt. – A hideggel nem törődve leültem törökülésbe és magamba szívtam a természetet, a nap melegét, tiszta levegőt. Hirtelen hálát kaptam, hálát adtam mindenért!
Ui.: A februári tavasz egyre jobban helyet lökdös magának. Hasonló erővel, ahogy én taszítom el magamtól a szorongásaimat jobb napokon. Élvezve a komfortzónán túli létet.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: